Elkészítés: 120 perc
Egyéb desszert Sütőtökös pite
HOZZÁVALÓK
15 dkg margarin
20 dkg liszt
5 vagy 6 evőkanál hideg víz
1 csipetnyi
1 db sütőtök (kisebb méretű)
4 dl habbá vert tejszín
5 dkg Koronás Aranybarna Cukor
10 dkg Koronás Kristálycukor
1 teáskanál őrölt fahéj
0,5 teáskanál őrölt gyömbér
0,25 teáskanál őrölt szerecsendió
2 db tojássárgája
1 csipetnyi
ELKÉSZÍTÉS
Egy keverőedénybe tegyük a lisztet és a sót. Késsel daraboljuk a lisztre a margarint, majd kézzel morzsoljuk össze. Adjuk hozzá a hideg vizet, és gyúrjuk alaposan össze. Tegyük hűtőbe és pihentessük legalább egy órán keresztül. Közben készítsük el a tölteléket. A sütőtököt hagyományos módon a sütőben süssük meg, majd várjuk meg, míg kihűl. Tegyük a tökhúst egy tálba, adjuk hozzá a cukrokat, a tojások sárgáját és a fűszereket. Keverjük jól össze és a felvert tejszínnel lazítsuk fel. Lisztezett nyújtódeszkán nyújtsuk ki a tésztát fél centisre és egy kerek, közepes méretű, vajjal kikent és liszttel meghintett kerek peremes tortaformát béleljünk ki vele. Töltsük a tölteléket a formába, majd meleg sütőben 200 fokon süssük először 10 percig, utána vegyük vissza a hőmérsékletet 130 fokra, és további 45-50 percig süssük. Mielőtt kivennénk, érdemes fogvájóval próbát végezni, szúrjuk bele a töltelékbe, és ha már nem ragad rá, akkor szabad csak kivenni a sütőből. A kihűlt pitét vágjuk cikkekre és felvert tejszínhabbal tálaljuk.